Sziasztok, Gábor vagyok! Úgy néz ki, hogy a németek sem egy nagyon elmaradott nép, van WIFI ott, ahol lakunk, így ha néha lesz időm, akkor tudok beszámolókat írni. Ezt a helyet nem azért mutatom be, mert egy elsőrangú turisztikai cél lenne…
A kápolna létrejöttét Makay György, egykori mohácsi plébános alapítványa ihlette, ugyanis 1784-ben bekövetkezett halálakor felbontott végrendeletében ez állt: saját tulajdonát képező kertjének haszonélvezete fejében a mindenkori mohácsi plébános…
Dörgicséről Kisdörgicse felé haladva, a régi kőhíd után kb. 100 méterre, rögtön az első földútról balra, a réten át megtalálható a Kisfaluddörgicsei templomrom. A XI. században épült. Egyhajós, íves szentélyzáródású templomromban igen jó állapotban…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most egy kicsit visszakanyarodunk Szlovéniába. Borl felől erre jöttem vissza, és megtekintettem ezt a kastélyt is (természetesen kívülről). Itt is számtalan tulajdonos bukkan fel, mégpedig elég ismert családok…
Ismét egy nagyon szép rom a Balatonfelvidéken. A templom a XII. században épült, Alsódörgicsén a székesfehérvári őrkanonok szereztek kegyúri javakat. 1334-ben kelt dézsmaösszeírásában Boldogasszony-Dörgicse alakban szerepel a falu temploma. A…
Szent Péter tiszteletére felszentelve. A román kori XI. században épült felsodörgicsei templomrom a legrégebbi építésű templom a faluban. Az északi templomrész római kori épület alapfalaira épült, sok követ használtak fel belőle az építés során…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ez egy olyan kastély, amelyet szó szerint az utolsó pillanatban mentettek meg a teljes pusztulástól. A Grác felé menő útról le kell térni annak aki ide akar eljutni (Eggersdorf felé). Jobb kéz felől könnyű meglátni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ezt a helyet azért teszem be, mert amikor átmentünk ezen a városkán, az út mellett megláttuk ezt a Hundertwasser stílusban épült hotelt. A portán azt mondták nekem, hogy nem eredeti Hundertwasser, csak abban a stílusban épült…
A Felső- és Kisdörgicse közötti országút mellett, az úttesttől délre található régi kőhíd az ország egyik legszebb ilyen jellegű műemléke. A dél felé – a Kű-völgy irányába – folydogáló patak fölött átívelő, kőből gondosan rakott, egynyílású…
Sziasztok, Gábor vagyok! Mint korábban már írtam, ezen a hétvégén nem volt szerencsém a meglátogatásra kijelölt kastélyokkal. A cirkálásom közben átmentem ezen a falun is és azért csak megakadt a szemem ezen a templomon. Igen jó kiállású, nagyon szép templom…
Sziasztok! Csak röviden: Itt vagyunk Neuville sur Saone-ban, egy kedves, félig Magyar, félig Francia családnál (véletlenül futottunk össze velük), sajnos az idő esősre váltott, és a kellemes mikroklíma ellenére az égből hulló víz hideg, és hullik megállás nélkül, állítólag még három napig…